„Ellopta a vőlegényed, ezért hozzámentél a főnökéhez”… és a baba még csak nem is tőle volt… A csend olyan éles, hogy szinte hallod, ahogy átvág a virágszirmokon. Valentina hangja ott lebeg a levegőben, váddal rezeg, és minden vendég arca feléd fordul, mint a napraforgók, amikor ugyanarra a viharra néznek. A csokrod nehezebbnek érződik, mint kellene, mintha minden fehér rózsa megtanulta volna az árulás súlyát. Diego keze megszorítja a tiédet, olyan biztosan, mint egy szívverés, amit kölcsönkérhet